Advent első hete

Rombolásból a Felsőbb Igazságig

Az év adventi szakaszában kevesebb a minket érő, kívülről megjelenő fény, akár fizikai értelemben, akár a szellemiséget kutatva figyeljük meg.
A megjelenő sötétséggel könnyebben felszínre bukkannak a negatív érzelmeink is. Ezekre érdemes mégis úgy tekintenünk, mint egy jó lehetőségre az előrelépésre, fejlődésre.

Advent első hete

Advent 4 hetében minden héten más és más erényünk mozdul meg, jellemzően olyan erények ezek, melyekre rohanó világunkban kevésbé figyelünk, mégis a vállalt utunkhoz nagy segítséget nyújthatnak.
Ezek az erények a következők: igazságosság, mértékletesség, bátorság és a bölcsesség.

Mivel játékunk az erények fejlesztését segíti a játék egy szakaszán, úgy gondoltuk megosztunk veletek ezzel kapcsolatban néhány gondolatot, fogadjátok szeretettel:

Advent első hete: Út a rombolásból a felsőbb igazságosságig: az Igazságosság erénye

Elérkezett advent első hete, amikor a bennünk megmozduló romboló erők kerülnek konfrontációba.
Most bizonyos témákban olyan váratlan negatív érzelmek és gondolatok vehetik át az irányítást, amik eddig nem voltak jelen, de most szinte megállíthatatlanul törnek felszínre. Váratlanul érkeznek, egy olyan konfliktust generálva, ami eddig nem szerepelt a repertoárban. (Bár a régóta fennálló külső-belső konfliktusokban is megjelenhet ez a jelenség, most a fókusz mégsem konkrétan e témákon, hanem az indulatként megjelenő reakciókon van.)

Az elmúlt időszak azzal telt, hogy belső világunk megerősödjön, önszeretetünk fejlődjön. Az a bizonyos belső hang, mely eddig támaszunk és segítőnk volt, mára rendelkezik egy belső erővel is, hisz többször bebizonyosodott, hogy általa rálátunk bizonyos életterületeinkre és képesek vagyunk jól is irányítani.
Próbatétel előtt állunk most: a Belső Erőt, mellyel mára rendelkezünk és melynek hatására bátran hozzuk meg döntéseinket, ezen a héten megkísérti a semmiből felbukkanó rombolás, becsapva ezzel érzékelésünket és látásunkat.
Kapcsolat-ellenes és életellenes gondolatainkat elménk jól hallhatóan, megkérdőjelezhetetlen indokokkal alátámasztva hozza felszínre.
Bár minden bizonyíték a mellett szól majd, hogy igazunk van, ezen a próbatételen az tud túljutni, aki észreveszi, hogy egy Belső Erejével alacsonyabb minőségbe és rövid idő alatt önigazolási körbe keveredett.
Az emberi ego rombolásra késztet, azonban a kísértés éppen ebben rejlik: engedjük-e, hogy egész lényünkön az alacsonyabb minőségű gondolataink győzedelmeskedjenek? Képesek vagyunk-e arra, hogy saját szemszögünk vélt igazsága helyett a felsőbb szférák igazsága jelenhessen meg?

Ami most velünk történik, bár magával ragadó indulatokat, konfliktusokat vagy éppen félelmeket is hozhat, ez az évnek ennek a szakaszán természetes folyamat, így tudhatjuk, hogy a megoldás is rendelkezésünkre áll.

Hogyan dolgozhatunk a mostani romboló minőségeinken?

  • Bármennyi bizonyítékod is van az igazadra, engedd meg a feltételezést, hogy létezik erre a helyzetre egy olyan megoldás, amit még nem látsz, de érdemes nyitni felé.
  • Engedd megérkezni azokat a valóban felsőbb szemszögből érkező sugallatokat és tisztító energiákat, melyek átsegítenek egy-egy gondolatkörön.
  • Az igazságosság erénye segít kifejleszteni számunkra a nyitottságot a Forrás szemszögének megismerésére.
  • Azok a konfliktusok, melyeket engedsz "kioltódni", valóban elillanhatnak, amilyen gyorsan érkeztek.

Ezen a héten tehát előrelépünk a belső bölcsesség, a rálátás megengedése és a makacsság elengedése témáiban, mely erényekkel egy újabb lépést teszünk a belső világunk fényessége felé és természetesen a Forrás felé is.

Vélemények